A cégnél, ahol dolgozom, nemrég egy hatalmas konferenciát szerveztünk. A rendezvényre hivatalosak voltak a külföldi anyacég vezetői is, akik természetesen szerettek volna mindent rendben találni. Sok múlott azon, hogy a következő évben mennyi segítséget nyújtanak majd nekünk, ezért a rendezvény előtti napokban mindenki sokáig maradt bent, hogy elintézze a függő ügyeket.
A stressz hamar meglátszott rajtam kiütések és egyebek formájában, de a mosdóba nem volt időm kimenni, nemhogy a gyógyszertárba a számítógépem elől… Az egyik kolléganőm szerencsére megmutatta a https://prevenciopatika.hu/213-gyogyaszat oldalt, ahol különböző vény nélkül kapható készítmények közül tudtam választani. Azt mondta, hogy ez a Prevenció Patika webshopja, és ha szeretném, akár a munkahelyem címére is kérhetem a megrendelt termékek kiszállítását, ez teljes egészében rajtam áll.
Meg is nyitottam hát a https://prevenciopatika.hu/213-gyogyaszat linket a munkahelyi számítógépemen két számlázás között, és elkezdtem böngészni a különböző készítmények között. Szerencsére jól ismerem a testem, stressz hatására szoktak lenni a kiütések mellett gyomorproblémáim, és a herpeszem is ilyenkor szokott kiújulni. Nem lett volna jó, ha a főnökök is észreveszik ezeket a tüneteket, ezért a Prevenció Patika segítségével egy komplett tervet dolgoztam ki a másfél hét múlva esedékes konferenciáig. Rendeltem magnéziumtablettát az idegek erősítésére, illetve vény nélkül kapható egyéb készítményeket az egyes tüneteim kezelésére. A kosárba nyugtató és altató hatású gyógykészítmény is került, mivel abban reménykedtem, hogy a pihenés segíti majd a gyors regenerációt az esemény után.
A terv bevált, a futár pár napon belül meghozta a csomagomat az irodába, én pedig a körülményekhez képest egészséges önbizalommal szerepeltem a konferencián. Köszönöm, prevenciopatika.hu!