A terasz a lakás ékessége, ha fogalmazhatunk így. Ez a helyiség az, ahol szívesen megpihenünk, ahol elfogyasztjuk a kávénkat, vagy éppen egy jó könyv társaságába elvonulunk a világtól. Annak érdekében, hogy ez a kis én idő még kellemesebben teljen meg kell teremteni a körülményeket is. És itt egészen pontosan arra gondolunk, hogy a fullasztó melegben, […]
Brendan Fraser jelentősen meghízott egy szerep kedvéért
A híres “A múmia” című film sztárja, új arculattal lepte meg a rajongókat. A színész 270 kilogrammosan jelent meg előttük. Brendan Fraser Darren Aronofsky “A bálna” című drámai filmjében játszott szerepe miatt folyamodott ilyen változtatásokhoz. A film bekerült az augusztus 31. és szeptember 10. között megrendezésre kerülő 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjába is. A […]
Miben segíthet a marketingügynökség?
Egy üzletet felfuttatni csak úgy lehet, ha azzal foglalkoznak. Sokan téves úton járnak, amikor azt hiszik, hogy bármilyen webáruház nyitását követően már özönleni fognak a látogatók és vásárlók. Mi sem áll távolabb a valóságtól. Ha ez így lenne, akkor a marketingügynökség létezése értelmetlenné válna. Még a legelső online üzletek lehet keresettek voltak, de amint egyre […]
Szakszerű szélvédőcsere Budapest területén
Szélvédőcserére nem csak akkor lehet szükség, ha eltört vagy megrepedt az üveg, hanem akkor is, ha már sokat autóztunk vele, ha már túl sok karc van rajta. Az összekarcolódott szélvédőüvegen tükröződő fény nagyobb eséllyel vakítja el a vezetőt, aki így könnyen lehet, hogy nem veszi észre időben az elé kerülő akadályt vagy gyalogost.
SEOzseni: a keresőoptimalizálás fontosságát nem becsülhetjük alá
Amikor vállalkozást indítunk, ma már nem elég egy cégér, egy szép, dekoratív bolt, és nem elég egy kiragasztott hirdetés néhány hirdetőoszlopon. Ez már mindenkinek egyértelmű, főleg, aki például nagyobb településen tervez üzletet nyitni, nem is beszélve azokról, akik például internetes szolgáltatást, vagy webáruházat üzemeltetnek. A Google mint keresőmotor elterjedésével, mely az utóbbi kevesebb, mint 22 […]
Kép felrakása falra némi szakértelemmel
Amikor hosszabb időt töltünk a lakásban, mondjuk a téli hónapokban, akkor nagyon könnyedén érezhetjük azt, hogy szükség van némi átalakításra a helyiségeken belül, az otthonosabb környezet megteremtése érdekében. Az átalakításhoz nem kell feltétlen bontókalapácsot ragadni, mert gyakran már némi átrendezéssel és plusz dekorációs elem felhelyezésével kiváló eredményt tudunk elérni. A kép felrakása falra ilyenkor kerülhet […]
Így vezetünk mi – 1. rész
Hogyan közlekedünk az utakon? Vannak-e tipikus vezetési szokásaink, amik csoportosíthatók? A debrecen autósiskola többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ. Az autósiskola debrecen munkatársai összeszedték, hogy a sofőröknek milyen fő típusai lehetnek. Az utakon közlekedve számtalan vezetői stílussal találkozhatunk, amelyeket akár mi magunk is azonosíthatunk és reagálhatunk rá, mondjuk úgy, hogy megpróbálunk minél távolabb […]
A nappali berendezés fortélyairól néhány szóban
Nincs is annál jobb, mint amikor a családból mindenkinek megvan a saját magánszférája, ahol nagyokat tud pihenni vagy el tud mélyülni a gondolataiban és azt teheti, amit éppen csak szeretne a négy fal között. A nappali viszont az a hely, ahol összegyűlik a család apraja-nagyja. Éppen emiatt, a nappali berendezés hangulatos kiválasztásán sok múlik. Remek […]
Legyen rendszeresen pótolva a C-vitamin!
Az emberiség az idők során nagyon sokat tanult, legtöbbször a saját hibájából. Az újvilág felfedezése során a hajósok között tomboló skorbut például egy olyan hiánybetegség, ami a C vitamin szervezetből való kifogyása idéz elő. Természetesen idővel rájöttek, hogy mi a probléma és igyekezetek ez ellen megfelelően védekezni. Nem volt nehéz megoldani a gondot, ugyanis sok […]
Ezek a trendek mozgatják majd a tartalommarketinget a koronavírus után
A tartalommarketing már hosszú évek óta bizonyítottan az egyik leghatékonyabb módszer az új ügyfelek megszerzésére, illetve a konverziók fellendítésére. Bizonyára te is foglalkozol vele valamilyen formában – a kérdés csak az, hogy naprakész-e stratégiád. A marketing világa mindig is képlékeny volt, azonban a 2020-ban kitört koronavírus járvány olyan változásokat eredményezett, amiket senki sem láthatott előre. […]